Felmentette Trumpot az Egyesült Államok szenátusa az impeachment végén

Felmentette Trumpot az Egyesült Államok szenátusa az impeachment végén
Felmentette Donald Trump korábbi amerikai elnököt szombaton az Egyesült Államok szenátusa az ellene - lázadás szítása vádjával - indított alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) végén.

A felsőház az eljárás utolsó tárgyalási napján 57:43 arányban szavazott arról, hogy Donald Trump a felhozott vádak alapján bűnös. Azaz az összes demokrata szenátoron kívül hét republikánus felsőházi képviselő szavazott arra, hogy a korábbi elnököt el kellene ítélni. Elítéléséhez azonban a szenátusban kétharmados többség kellett volna. A testületben 50:50 a republikánusok és a demokraták aránya. Így legalább 17 republikánusnak is támogatnia kellett volna az elnök elítélését.
    Korábban úgy tűnt, hogy nem ér véget szombaton az eljárás, ugyanis a szenátus jóváhagyta tanúk meghallgatását, ami azt jelentette volna, hogy napokkal, de akár hetekkel is elhúzódhat a tárgyalás befejezése. Pár órával később azonban úgy döntöttek, nem tartanak meghallgatást, hanem bizonyítékként rögzítik Jaime Herrera Beutler egy korábbi nyilatkozatát.
    A republikánus képviselő pénteken arról számolt be, hogy Trump egy telefonbeszélgetésben közölte: a tömeget jobban felháborítja az elnök választási veresége, mint a Republikánus Párt politikusait. Azt is mondta, Trump eleinte tagadta, hogy az ő támogatói támadták meg a kongresszust, ahol éppen az elnökválasztás eredményét készült jóváhagyni a szenátus. Jaime Herrera Beutler egyike azoknak a republikánus képviselőknek, akik támogatták a Trump elleni eljárás megindítását.
    A szavazást megelőző záróvitában Joe Neguse coloradói demokrata képviselő - aki egyike az úgynevezett impeachment-menedzsereknek - arra szólította fel a szenátorokat, hogy szavazzanak Trump elítélésére, mert "a tét már nem is lehetne nagyobb". Neguse úgy fogalmazott: a hideg, kemény igazság az, hogy ami január 6-án történt, az megismétlődhet.
    "Szenátorok, ez nem lehet a kezdete valaminek. A döntés az önök kezében van" - mondta a demokrata politikus.
    Donald Trump "ártatlan az ellene felhozott vádakban, és a felbujtás soha nem történt meg" - emelte ki a záróvitában elmondott beszédében a korábbi elnök ügyvédje. Michael van der Veen kifejtette: a ház vádemelésének pontos szövege alapján ez a tárgyalás arról szól, hogy Donald Trump szándékosan szított-e erőszakot, sőt felkelést az Egyesült Államok ellen.
    "Bármennyire is borzalmas felvételeket láthattunk a rendbontók viselkedéséről, és bármennyi érzelmet kavart fel a tárgyalás, ez nem változtat azon a tényen, hogy a volt elnök ártatlan az ellene felhozott vádakban" - mondta Trump ügyvédje.
    Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője a szavazás után azt mondta: beletörődött a testület döntésébe, hogy felmentette Trump elnököt, de szerinte a szavazás eredménye sérti azoknak a hazafiaknak az emlékét, akik életüket adták a köztársaságért az évszázadok során.
    "A volt elnök ihlette, irányította és ösztönözte a tömeget, hogy erőszakosan akadályozza meg a hatalom békés átadását" - fogalmazott Schumer.
    A szenátusban kisebbségben lévő republikánusok vezetője, Mitch McConnell azt mondta: az alkotmány világosan leírja, hogy az elnök, az alelnök és polgári tisztségviselők azok a személyek, akiket törvényesen, impeachment alapján fel lehet menteni és el lehet ítélni.
    "Nincs hatáskörünk arra, hogy elítéljünk egy volt tisztségviselőt, aki most már magánpolgár" - hangoztatta McConnell, hozzátéve: nem számol azzal a lehetőséggel, hogy Donald Trumpot bíróság elé állítják.
    Szenátusi felmentése után Donald Trump közleményében ismét boszorkányüldözésnek nevezte az ellene indított második alkotmányos felelősségre vonási eljárást.
    "Ez hazánk történelme legnagyobb boszorkányüldözésének újabb szakasza volt. Soha egyetlen elnök sem élt át hasonlót" - fogalmazott.
    Trump, aki megköszönte ügyvédei közreműködését, utalt arra is, hogy ismét tevékenyen részt vesz majd a politikai életben.
    "Az a történelmi, hazafias és gyönyörű mozgalmunk, amelynek célja, hogy Amerikát ismét nagyszerűvé tegyük, csak most kezdődött. Az elkövetkező hónapokban sok mindent kell megosztanom veletek, és várom, hogy folytathassuk hihetetlen utunkat együtt" - írta.
    Donald Trump az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a felelősségre vonási eljárás megindítására szavazott; 2019-ben hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával indult vele szemben impeachment, akkor a szenátus szintén felmentette.