Az elmaradt paradigmaváltás a fájó ebben a két jogszabály-tervezetben, az, hogy a szövegek szerzői gesztusokat skiccelnek a tanuló/egyetemi hallgató-centrikus, a készségeket fejlesztő és a pedagógus autonómiáját, inventivitását serkentő keret kialakítására, de a konstrukció töredezett, logikailag többször megbicsaklik, és jókora ballaszttal küszködik. Összesen 330 oldalnyi terjedelmével a két tervezet olyan tételeket cikkelyez be, amelyek a törvények eleve adott redundanciáját meghaladva, fölösleges részletességgel szabályoznak gyakran marginális aspektusokat.

Az árnyalt véleményezés megköveteli azt a határozott distinkciót, hogy a felsőoktatás leendő jogi keretének piszkozata néhány utcahosszal elébb van; itt is akad bőven korrigálnivaló, de korántsem annyi, és olyan mélyreható, mint a közoktatást szabályozni hivatott textusnál.

Ezeknél a „technikai” vonatkozásoknál lehet, hogy aggasztóbbak a két tervezet körüli politikai hangulatkeltés hullámai. Klaus Iohannis sürgette a „szívecsücske” törvénytervezetek elfogadását, a kormányfő március végére vizionálta a révbe érkezést, de most már egyre világosabb: a koalíciós erőviszonyokban (pontosabban muszklifitogtatásban) most ez a kérdés lépett előtérbe. A PSD pedig ott fogja fúrni, gáncsolni a folyamatot, ahol csak lehet, mert: 1. ezzel ellehetetleníti az államfő két mandátumának egyetlen nagyobb formátumú projektjét, amelytől Iohannis azt remélte, valami konkrétumot is hagy majd utókorára (immár klasszikus hallgatagságán és lassú reakcióidején kívül), illetve 2. a liberális partnerek is elkönyvelhetik majd a kudarcot, hiszen a tárca hozzájuk tartozik, és ne feledjük: közeleg a kormánybeli vetésforgó… meg a négy darab, voksolással telített választási esztendő.

Ez a történet, kereteit kifeszítve több azért, mint időszerű belpolitikai téma: frappánsan példázza azt a bájos – ebben a formában sehol másutt nem fellelhető – jellemzőjét honi közéletünknek. A minthaság mintaállama lennénk eszerint. Olybá tűnt, mintha megérett volna a helyzet az oktatás alapos revideálására, több jel is utalt arra, hogy van szakmai ándung és hozzá politikai akarat, mintha a nemzeti konszenzus ezügyben kontúrt nyert, és egy évtizeden belül tételesen csökken majd a tanodákból lemorzsolódók, ergo a félig alfabetizált tömegek aránya. Nos, egyre csekélyebb esélyünk van arra, hogy átmenőt kapjanak a törvénytervezetek. Van vélemény, és nem is teljesen megalapozatlan, hogy a felsőoktatási törvény átmegy, a közoktatásit meg elkaszálják (már ha a felek meg tudnak egyezni a két, egyébként ugyanazt a már kiürült, elsekélyesedett, „Románia educată” nevet viselő tervezet) . Ez is egyfajta félütem.

S hogy ebben a diskurzusban némileg váratlan vehemenciával új tónust hozott a hazai egyházak többségének (diszkriminatív elemeket is tartalmazó) közös fellépése, az már csak fokozza az atmoszférát, emeli a tétet. Ezt a kérdést most nem szándékszom érdemben taglalni, beérem azzal a munkahipotézissel, mely szerint a szociáldemokraták sugallatára az ortodox egyház is beállt a csatasorba… és magával rántotta a többi felekezet vezetőit is. Mert ismétlem: leginkább Marcel Ciolacuéknak érdeke elfektetni a köz-és felsőoktatás új törvényeit. A kérdés kisebbségi vonatkozásairól pedig egy másik hétfői véleményszövegben olvashatnak a lap kitartó és érdeklődő olvasói.