Erdélyi központi magyar könyvtár

Erdélyi központi magyar könyvtár
Papp Annamária interjújában (Szükség volna központi erdélyi magyar könyvtárra és dokumentációs központra, Szabadság április 19. ) Bárdi Nándor történész, az erdélyi adatbank felelőse teszi szóvá, hogy nincs Erdélyben egy központi magyar könyvtár. Nincs egy központi szerv, mely összefogja és vezesse az erdélyi magyar vonatkozású igen gazdag anyag digitalizálását, majd az adatok rendszerezését.

Egy évtizedek óta állandóan tapasztalható hiányra mutat rá Bárdi Nándor, egy olyan igényre, mely nem talált gazdára. E sorok írója az 1990-es évek közepe óta ismételten leírta a Szabadságban, Erdélyi Híradóban, Helikonban, tavaly a Korunkban, hogy mennyire nagy szükség volna egy erdélyi magyar könyvtárra. Szóvá tette ezt az EME és az EMKE közgyűlésén, sőt az RMDSZ választások előtti konzultációin is, mint a műemlékügy egyik képviselője. Hiába. Mindig elismerték, hogy szükség van egy ilyen könyvtárra, fel kell állítani. De sok pénz kell rá, megfelelő épület. Személyzet talán még akadna. 

Immár több mint három évtizede az Erdélyben évente megjelenő több száz kiadványnak nincs gazdája, begyűjtője. A kötelespéldány-rendszer akadozva működik. A nagy állami könyvtárak, mint például a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár, a beérkező köteteket iktatják, megőrzik. De hány nyomda, kiadó nem veszi a fáradságot, hogy beküldje a köteteit. A folyóiratok, napilapok sorozatai 1990-ig szinte hiánytalanok, az azutáni évfolyamokból rengeteg szám kimarad. E hiányok pótlásával senki sem foglalkozik célirányosan. Hány iskola, színház, egyesület, alapítvány adott ki az elmúlt évtizedekben füzeteket, köteteket, sorozatokat. Vajon hány került be közülük közgyűjteménybe? Ma már gyakran az illető iskola sem rendelkezik minden kiadványával. S hány esetben meg is szűnt a kiadóként szereplő egykori alapítvány. Valaki mondhatná megnyugtatásképpen: ott van a budapesti Széchényi Könyvtár, az minden magyar kiadványt begyűjt. Valóban ez a célkitűzése. De kérdéses, hogy sikerül-e minden füzethez hozzájutnia. S mégis csak nehézkes, hogy ha egy kolozsvári egy temesvári kiadványt keres, Budapesten kelljen érdeklődnie.

A megjelent könyvek, kiadványok olyan értéket képviselnek, mint a múzeumi tárgyak. Egy időn túl védeni kell őket és nyilvántartásukról gondoskodni. Ki készítse el az erdélyi/romániai magyar bibliográfiát? Nyilván az erdélyi magyar könyvtár feladata volna. S aztán jöhetnének az újabb feladatok is a digitalizálás vonalán. Az interjúból az derül ki, hogy a kelleténél is többen próbálkoznak az adattár létrehozásával. Nincs olyan intézmény, amely alkalmazza és összefogja a munkatársakat. A könyvtár egyelőre túl költséges volna, nem tekintik prioritásnak.

Talán az egyetlen, aki felvállalta volna a központi könyvtár létrehozását, Tonk Sándor történész volt. Mint a Sapientia Egyetem első rektora jelentette ki, hogy amikor felépül az egyetem új kolozsvári épülete, abban helyet kap egy gyűjtőkönyvtár is. Sajnos, az épület csak halála után készült el. S abban igazán nem gondoskodtak tágas könyvtárhelyiségekről. A kisebb egyesületek, alapítványok működtetnek ugyan könyvtárakat, de azok rendszerint szakirányúak és legfeljebb egy-két személyt foglalkoztatnak.

A legnagyobb és legjelentősebb erdélyi magyar tulajdonban lévő könyvgyűjteményekkel jelenleg a református egyház jelentkezik. A Protestáns Teológiai Intézet könyvtára és a visszaszolgáltatott nagyenyedi kollégiumi Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár országos jelentőséggel bír. S nem véletlenül Erdély református püspöke, Kató Béla vette tervbe, hogy Kolozsvár melletti Apahidán egy „erdélyi gyűjtőkönyvtárat” létesít. Nem tudjuk, mikor nyílik meg ez a könyvtár, de óriási feladat várna rá. Már azzal is nagy szolgálatot tehet, ha a gazdátlanná váló magyar családi könyvtárakat beveszi s megőrzi. Idővel ezekből kiválaszthatnák a transzilvanikumokat. Erre az alapra aztán lehetne építeni: jöhetne a tudományos munkatársak köre, majd a digitalizálók munkálkodása.

Sajnos, tudomásul kell vennünk, hogy a könyvtárak egyre inkább muzeális szerepet kapnak, ahol őrzik, feldolgozzák és digitalizálják a kiadványokat. Ma minduntalan azzal szembesülünk, hogy amely kiadvány nem érhető el a világhálón, az a kutatás szempontjából nem is létezik. Még a sajtónál is ez a helyzet. A digitalizált kiadványokban rá lehet szavakra, nevekre keresni. Többségük beugrik. De vannak olyan digitalizált lapok, amelyeknek évfolyamai hiányoztak a feldolgozott sorozatból. Ezeket bizony pótolni kéne egy másik könyvtár sorozatából. Kolozsvári viszonylatban itt csak a két nagy napilapra, az Ellenzékre és a Keleti Újságra utalunk. Egyikük világhálón elérhető sorozata sem teljes.

Lehet, hogy pusztába kiáltott szó, de évente néhányszor el kell ismételnünk, főleg itt, Kolozsvárt, hogy szükségünk van egy központi magyar könyvtárra Erdélyben. Hátha az ötlet gazdára talál és szárba szökken. Hátha lesz, aki megőrizze és gondozza szellemi hagyatékunkat.

 Az interjú itt olvasható