Erdély 14 megyéjéből jelentkeztek az Örökségünk Őrei versenyre

Erdély 14 megyéjéből jelentkeztek az Örökségünk Őrei versenyre
Október elején hirdették az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket országos verseny idei évadát. A jelentkezési határidő lezárultával a szervezők boldogan jelentik, hogy az eddigi évekhez képest nagyot ugrott a jelentkezők száma, az ország 14 megyéjéből összesen 73 csapat jelentkezett.

Az RMDSZ szórvány cselekvési terve részeként elindított, már szerte Erdélyben működő mozgalom az utóbbi évek legsikeresebb, ifjúságnak szóló örökségvédelmi kezdeményezése. A verseny idején a diákok kiválasztanak egy-egy műemléket és fél éven keresztül az a feladatuk, hogy felfedezzék, másokkal is megismertessék azokat. A titkokat, a különlegességet keresik, és ezt kreatív módon bemutatják különböző digitális és hagyományos kommunikációs eszközökkel, miközben népszerűsítik, minél szélesebb körben megismertetik a műemléket.

„Óriási öröm számomra, hogy ilyen sok iskolához eljutott a felhívásunk. Az pedig még nagyobb öröm, hogy a járvány után nagyobb a lelkesedés a verseny iránt, mint előtte volt, hiszen ennyi csapat még sohasem jelentkezett. A diákok minden évben meglepnek a kreativitásukkal, ezért kíváncsian várom az idei produkciókat is. Az a célunk, hogy a diákok folytassák majd az itt elkezdett munkát és később is jó gazdái, védelmezői legyenek az épített örökségünknek. Úgy gondolom, hogy ez sikerülni fog” – nyilatkozta Hegedüs Csilla, a verseny megálmodója.

A csapatoknak november 4-ig kell elkészíteniük a Facebook-oldalukat, ahová rövid bemutatkozó videót töltenek fel magukról és választott műemlékükről. November 4-től pedig egy hónap áll a rendelkezésükre arra, hogy megszólítsák a helyi közösséget, és egy legalább 50 résztvevőt számláló rendezvényt szervezzenek – ez lehet kiállítás, flasmob, slam poetry, versest, idegenvezetés is. A cél, hogy bevonják a közösséget is az épület múltjának felfedezésébe, és felhívják a figyelmet a műemlék fontosságára. Emellett médiaszereplésekkel, rádióban, TV-ben, újságcikkben való megjelenéssel, még szélesebb körben népszerűsítik az általuk örökbefogadott műemléket. A diákok tevékenységnaplót is vezetnek majd, amelyet a második forduló végén mutatnak be.