Elszállíthatják a szanaszét hagyott elektromos rollereket

A Kis-Szamosban is „leparkoltak” néhány kétkerekűt

Elszállíthatják a szanaszét  hagyott elektromos rollereket
Az elmúlt időszakban gyakran láthattunk a sétálóövezetekben, a járdákon vagy akár az úttesteken gondatlanul, a mozgás- és látássérülteket veszélyeztető módon otthagyott elektromos rollert. Előfordult olyan is, hogy a feltehetően ittas állapotú rolleres, netán rosszindulatú vagy felháborodott lakos a Kis-Szamos medrébe hajította a mobilitási eszközt, máskor pedig valamely belvárosi ingatlan udvarán parkolták le azt szabálytalanul. A városháza illetékesei rendszerint elszállítják a járművet és megbüntetik a rollerkölcsönzőt működtető céget, ám – mint megannyian tapasztalhattuk – a probléma továbbra is fennáll. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy a rolleresek sokszor fittyet hánynak a közlekedési szabályokra, veszélyeztetik saját maguk és mások testi épségét. Sőt, sokan nem is ismerik a közlekedési szabályokat, a járdán, a biciklisávon menetiránnyal szemben vagy az úttesten közlekednek.

Az alternatív és környezetkímélő mobilitási eszközök Kolozsvár utcáit is elözönlötték: a piaci részesedésért több cég verseng, a felhasználók válogathatnak a szolgáltatások közül. A járókelők, illetve a különböző fogyatékkal élők viszont folyamatosan panaszkodnak: az elektromos rollereket szerteszét hagyják a felelőtlen felhasználók, sok esetben akadályozzák a gyalogosforgalmat, illetve a biciklik vagy személygépkocsik parkolását.

Más esetben az udvarok bejáratánál hagyják őket, így sem a lakók, sem pedig a kereskedelmi egységeket ellátó cégek munkatársai nem tudnak behajtani. Mihelyt viszont valaki hozzájuk ér, a felszerelt riasztó azonnal beindul, éles hanggal süketítve meg azt, aki felszabadítaná a bejáratot.

Az utóbbi időben a kölcsönző cégek a rollerkormányra akasztott használati utasítást tartalmazó cetlikkel hívják fel a figyelmet a szabályszerű használatra, de ez se sokat segít a helyzeten. – Nemrég nem tudtam leszállni az autóbuszról, mert az elektromos rollert éppen a járda szélére parkolták le. Hogyan lehet ennyire felelőtlen valaki? – fakadt ki nemrég az egyik járókelő. Egy személygépkocsi utasa pedig azt panaszolta lapunknak, hogy az Erzsébet úton nem tudott kiszállni a szabályosan leparkolt járműből, mert ugyancsak a járda szélére elektromos rollert parkoltak.

Az egyik kolozsvári városi tanácsos amolyan kisokost állított össze annak érdekében, hogy megszűnjön a szabálytalan rollerparkolás Kolozsváron. Radu Boloveschi USR-s önkormányzati képviselő azt tanácsolja mindenkinek, hogy a cégek által működtetett okostelefonos applikációkon jelentsék a cégnek a rendellenességeket. Ugyanakkor a 0264-555-ös vagy a 0264-596-030-s telefonszámokon a helyi rendőrség illetékeseihez is fordulhatunk segítségért.

Emlékeztetett, hogy a városi tanács által elfogadott szabályzat értelmében a következő esetekben tilos az elektromos rollerek leparkolása: a két méternél szűkebb járdákon; a buszmegállókban, illetve 25 méterrel a megálló előtt és után; az épületek és a kerítések közelében; a taxistandok területén; a gyalogátkelőkön, illetve azok előtt és után 25 méterrel; gépjárműparkolókban; a zöldövezetekben; útkereszteződésekben, illetve ezek 10 méteres körzetében; a parkolók bejáratánál; a kanálisfedőkön.

A városháza közölte: ezután szigorúbban követik a szabálytalanul parkoló elektromos rollereket, és elszállítják őket, a cégeket pedig megbüntetik. Ezeknek a képviselői nem hivatalosan azt mondták: megfontolják annak lehetőségét, hogy esetenként a felhasználókon, azaz az elkövetőkön hajtsák be a bírságot.

Az utóbbi időben készített felmérések kimutatták: a közúti forgalom legfegyelmezetlenebb résztvevői az elektromos rollereket használók. Legtöbb esetben nem rendelkeznek járművezetői jogosítvánnyal, ezért a közlekedési szabályokat sem ismerik. Rendszerint nem szállnak le az elektromos rollerről, amikor gyalogátkelőn kelnek át, veszélybe sodorva testi épségüket.

– A belvárosban lakom, ezért legtöbb esetben gyalogszerrel jutok el rendezvényre, eseményre vagy valamelyik intézményhez, így megyek bevásárolni is. Amikor sietős a dolgom, akkor biciklire, vagy ha még sürgősebb, akkor robogóra pattanok, de nagyon sokszor használom a tömegközlekedési eszközöket is. Személygépkocsival is rendelkezem, azt viszont ritkán, többnyire csak hétvégén használom. Így saját tapasztalatból elmondhatom: valóban az elektromos rolleresek a legfegyelmezetlenebbek és legveszélyesebbek. Nemrég a villanyrendőr piros jelzésénél várakoztam, amikor elsuhant mellettem egy elektromos rolleres, s behajtott az útkereszteződésbe. Már elképzeltem, hogy az ortopédia műtőasztalán fekszik a fiatalember, de szerencséje volt: senki sem gázolta el – mondta lapunknak egy kolozsvári lakos.

A gépkocsivezető percepcióját és saját tapasztalatát leképezik a statisztikák. Ezek szerint az elmúlt négy évben hússzorosára nőtt az elektromos rollereseket érintő közúti balesetek száma. A rendőrség azt is közölte: ugyanabban az időszakban 13 rolleres vesztette életét, és több mint 200-an megsebesültek.

(Borítókép: A rollerről leszállva kellene átkelni a gyalogátjárón, de erre sokszor fittyet hánynak / Fotó: Rohonyi D. Iván)