Előreláthatatlan akadályokba ütköztek a Szent Mihály-templom restaurátorai

Kovács Arnold: szívügyünknek tekintjük ezt a különleges megbízatást

Előreláthatatlan akadályokba ütköztek a Szent Mihály-templom restaurátorai
A Szent Mihály-templom restaurálásának jelenlegi állapotáról, illetve az állagfelmérések és a munkálatok során felbukkant előreláthatatlan tényezőkről a lehető legmegfelelőbb és legizgalmasabb helyen beszéltünk a minap Kovács Arnolddal, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. létesítményfelelősével és Kolozsi Tibor fém- és kőrestaurátorral: Erdély legmagasabb templomtornyának aranyozott keresztjénél, közel 90 méter magasságban. A két szakembert a hely különlegességéről és sajátosságáról, az erdélyi és magyarországi közvélemény által élénk érdeklődéssel követett restaurálási munkálatok helyzetéről, a torony és az aranyozott kereszt állapotáról, illetve a november végére meghirdetett átadási határidő tarthatóságáról kérdeztük. Akárcsak a www.szabadsag.ro weboldalon megtekinthető videóriportban (keresési kulcsszavak: Szent Mihály-templom), a szakemberek részletesen kitérnek a nehézségekre, az akadályokra.

Mihelyt néhány héttel ezelőtt felállványozták a 2018 augusztusa óta restaurálás alatt álló Szent Mihály-templom tornyát, azonnal felmerült bennem a kérdés, vajon milyen körülmények között készíthető videóriport a toronyban zajló munkálatokról. Tudtam: különleges helyszín, ugyanis a közel 90 méter magasan található aranyozott kereszthez – a mondjuk százévente zajló átfogó restaurálási munkálatok idején kívül – csupán speciális alpintechnikai eszközöket és módszereket használó bátor és rendkívül vállalkozó szellemű alpinisták tudnak feljutni. Különleges arról sajtóanyagot készíteni, hogyan, milyen ütemben halad az Erdély legmagasabb templomtornyával büszkélkedő plébániatemplom restaurálása, illetve milyen kilátások vannak a László Attila kolozs-dobokai főesperes, a Szent Mihály-egyházközség plébánosa által megfogalmazott november végi átadási határidő betartására.

Hatalmas szerencsénk volt: Kovács Arnold, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. létesítményfelelőse mellett jelen volt Kolozsi Tibor fém- és kőrestaurátor, így mindkettőjükkel sikerült részletesen elbeszélgetni a fejleményekről.

A munkavédelmi előírásoknak megfelelően a templomtorony tövében bukósisakot és biztonsági mellényt kapunk. A szilárd állványzatra rögzített ipari felvonó egy darabig felvisz, innen viszont rövid létrákon, szintről szintre haladva jutunk fel az aranyozott keresztig. Erősen fúj a szél, nem meglepő, hiszen szinte 90 méter magasan vagyunk. Szépen látszik a város minden szeglete, még a repülőtér hosszú kifutópályája is feltűnik a távolban.

Kovács Arnold már az elején leszögezi: erre a különleges helyre mondhatni csak száz évben egyszer, restaurálások során lehet feljutni. – Egyáltalán nem volt könnyű az aranyozott keresztig felépíteni az állványokat. A kő- és fémrestaurátoroknak így a torony összes zugát, apró részletét sikerült alaposan megvizsgálniuk. A restaurálási munka 85-90 százalékban elkészült, a templomhajó esetében még ennél is jobban állunk. Lévén hogy nagy felületről beszélünk, a torony lassítja a munkálatokat. A kőfelület 14 ezer négyzetmétert tesz ki, a torony kőanyaga ennek fele – részletezte a főmérnök.

Kovács Arnold arról is beszámolt, hogy a restaurálási munka során rengeteg meglepetéssel, előreláthatatlan helyzettel szembesültek, ezért komoly kihívást jelent az év végi határidő betartása. – A felállványozást követő testközeli vizsgálat során szembesültünk váratlan kihívásokkal. A kőből készült részekről általánosságban elmondhatom, hogy az 1960-as évek beavatkozása részben károsított bizonyos szerkezeteket. Annak idején a fugákat cementhabarccsal újították fel, és ez sok helyen kárt okozott – fogalmazott.

A KÉSZ Zrt. munkatársa tudatta azt is, hogy megfeszített munkatempóban dolgoznak. Vannak napok, amikor közel nyolcvan munkás dolgozik, s ezek mellé olykor további segítségre is szükség van. – Megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy a november végi határidő ne csússzon. Azt már tudjuk, hogy a templomhajót addig sikerül befejeznünk, a torony vonatkozásában még tárgyalások folynak. Ugyanakkor a kő- és fémrestaurátorok külön szakvéleményt készítenek, amely az aranyozott keresztre is kitér. Ennek függvényében a megrendelő eldöntheti, melyik változat mellett teszi le a garast.

A létesítményfelelős leszögezte: a cég szívügyeként tekint erre a különleges restaurálási munkára, mindent megtesznek annak érdekében, hogy jól haladjanak, minőségi munkát végezzenek.


Kovács Arnold: az 1960-as évek beavatkozása idején a fugákat cementhabarccsal újították fel, és ez sok helyen kárt okozott (Fotó: Zay Éva)

Figyelnem kell, hová lépek, eléggé szűkös a hely, a mikrofont pedig Kolozsi Tiborra kell átszerelnem. A kő- és fémrestaurátor rutinos az ilyen videóinterjúk lebonyolításában, a Mátyás-szoborcsoport felújítási munkálatai kapcsán folyamatosan őt kérdeztük a részletekről. – A 2018-as magyar napokon láttunk neki a munkának, azt terveztük, hogy három év alatt végzünk, ám sok előreláthatatlan helyzet merült fel. A restaurátori tanulmány elkészítésekor a templom nem volt felállványozva, alulról pedig minden másképpen néz ki. Azt gondoltuk, könnyű dolgunk lesz a toronynál, ám a helyszínen megállapítottuk: sok a meglepetés. Olyan kőfelületeket találtunk, amelyek érintésre lehullnak. Egyszerre több négyzetméter felület is lepotyog, csak ámulunk-bámulunk a dolgon. El sem tudom képzelni, ezeket a részeket, mi tartotta össze, mert a kő kötőanyaga például teljesen kimosódott. Tudjuk, hogy a torony van leginkább kitéve az időjárás viszontagságainak, hiszen minden oldalról fújja a szél, veri az eső, folyamatos a hőmérséklet-ingadozás, így elég nagymértékű a károsodás – fogalmazott az elismert szakember.

Kolozsi Tibor elmondta, hogy ezekkel az akadályokkal a felállványozást követően szembesült. Megjegyezte, hogy külön figyelmet igényelnek a díszek, a hornyok és más elemek. – Az előreláthatatlan munkálatok miatt új kivitelezési határidőre van szükség. Jelenleg számításokat és elemzéseket végzünk, s három héten belül világosabb képet tudunk alkotni a helyzetről. Tény, hogy a legutóbbi határidő is változhat – fogalmazott.

Ha már éppen mellette álltunk, Kolozsi Tibor kitért az aranyozott kereszt helyzetére is, amelyről alig volt előzetes információ. – Kiderült, hogy rézlemezből készült, több darabból álló, aranyozott keresztről van szó. Utóbbi művelet technikájáról sem tudunk sokat. Próbálunk utánanézi, hogy annak idején tűzi vagy galvánaranyozás történt. Az aranyréteg helyenként lekopott, az alatta található rézlemez pedig oxidálódott, s beszennyezte a felület többi részét. Számításaink szerint a kereszt 20 százalékáról eltűnt az aranyréteg – mondja a szakember.

Kovács Arnold sürget: menjünk le, rengeteg dolga van. Készítek még néhány vágóképet a városról, a keresztről, s elindulok lefelé a létrán. Belegondolok a szakemberekre és munkásokra váró teendőkbe: ilyen magasan, kitéve az időjárás viszontagságainak kell dolgozniuk, ráadásul határidőre…

(Borítókép: Zay Éva)