A vásárlóerő-paritáson kifejezett egy főre eső bruttó hazai termék (GDP) tekintetében elértük az EU átlagának 74 százalékát úgy, hogy egyes fejlett hazai régiók már Európa más fejlett vagy közepesen fejlett régióival is képesek felvenni a versenyt. Magyarország tekintetében is világosan látszik, hogy Románia nagyjából utolérte az anyaországot a makrogazdasági mutatók alapján, sőt egyesek esetében már el is hagyta.
Minap olvasom az egyik újságcikk címét, hogy a kolozsváriak 5 ezer lejt keresnek átlagban, és ezzel a legfejlettebb megyék közé tartozik Kolozs megye. Persze kérdés, hogy ebből egy aranyosgyéresi, szamosújvári, dési vagy a kevésbé jól fizetett ágazatokban dolgozó kolozsvári munkás mit érez, hiszen az ő valósága teljesen eltérhet ettől. Könnyen meglehet, hogy ő alig 2000 lejt keres, így nagyon túlzónak tűnhet számára ez az adat. Viszont nincs benne semmi túlzás, hiszen ezeket a makrogazdasági számokat átlagok alapján számolják ki, és ha a számos kolozsvári informatikus és más húzóágazatokban dolgozók megkeresik a 2 ezer vagy még ennél is több ezer eurót, akkor ők nyilvánvalóan felfele fogják húzni az átlagot. Ettől az átlagpolgár által érzékelt valóság nem fog megváltozni, így az ő érvelését is meg kell érteni, amikor szkeptikusan fogadja a számokat.
De makrogazdaságilag az is tény, hogy Romániának egyes régiói már nincsenek lemaradva annyira a nyugati országoktól, a jövedelmek tekintetében olyan hatalmas szakadék nem tátong, mint a 2000-es évek elején. Ugyanakkor a nyugat-európai bérek még mindig vonzóbbnak bizonyulnak, ezért a kivándoroltak tömegesen nem merik rászánni magukat, hogy hazatérjenek.
Aztán az is bonyolítja az összehasonlítást, hogy a lakosság életszínvonal-értékelésébe komplex életérzések, szubjektív tapasztalatok is bekerülhetnek, hiszen lehetünk elégedetlenek azzal is például, hogy itthon szinte semmilyen fejlesztést nem képes minőségi munkában kivitelezni az állam, vagy a szolgáltatások minősége, az emberek civilizáltsága, viselkedése sok kívánni valót hagy. Meg aztán vannak egyéni sorsok, egyéni elvárások, van, aki a kevesebbet is soknak érzi, és van, akinek a sok is kevésnek tűnik.
Ezért nehéz közös nevezőre jutni az életszínvonal tekintetében. De tényként rögzíthetünk két alapdolgot: Románia gazdasági lemaradása már nem annyira nyilvánvaló, illetve a hazai fejlődés meglehetősen kiegyensúlyozatlan, vannak kiterjedt régiók, amelyek szinte semmit vagy nagyon keveset éreznek meg a fejlesztésekből. A gazdasági fejlődési pólusok valósága ezért radikálisan különbözik a leszakadt régiókétól. A nagyfokú egyenlőtlenség az, ami nehézzé teszi az objektív, számszerű gazdasági valóság elfogadását.
