Együttes román-spanyol kormányülés

Együttes román-spanyol kormányülés
A román és a spanyol kormány együttes ülést tart ma Castellón de la Plana spanyolországi kikötővárosban.

A kormány sajtóközleménye szerint Romániát Nicolae Ciucă kormányfőn kívül Bogdan Aurescu külügyminiszter, Angel Tîlvăr védelmi, Cseke Attila fejlesztési, Marius Budăi munkaügyi, Alexandru Rafila egészségügyi és Petre Daea mezőgazdasági miniszter képviseli az első alkalommal sorra kerülő együttes kormányülésen.

Nicolae Ciucă szerint a két kormány első együttes ülése amiatt is fontos, mert 2023-ban lesz a 10. évfordulója a román-spanyol stratégiai partnerség létrejöttének.

„Spanyolország nem csupán Románia stratégiai partnere, hanem közeli barátja is. Az évek során sikerült olyan kapcsolatot kiépítenünk, amely a kölcsönös bizalmon, az érdemi és dinamikus politikai párbeszéden, valamint a konstruktív és nyílt megközelítésen alapul” - idézi a miniszterelnököt a közlemény.

Ciucă szerint Románia és Spanyolország az EU és a NATO kontextusában több stratégiai kérdésben hasonlóan gondolkodik.

A kétoldalú kapcsolatokat még szorosabbra fűzi a Spanyolországban élő, közel egymillió személyt számláló román közösség, amely hozzájárul a Spanyol Királyság társadalmának és gazdaságának fejlődéséhez - fogalmazott a kormányfő.