Egyre népszerűbb a külföldi úti cél a romániai vakációzók körében

Egyre népszerűbb a külföldi úti cél a romániai vakációzók körében
Megoszlik a romániai lakosság véleménye az utazásról, nyaralásról, amint az egyik közvélemény-kutató intézet által idén márciusban lebonyolított felmérésből is kiderül. A begyűjtött adatok szerint az elmúlt tizenkét hónapban az interjúalanyok fele legalább négy napra elutazott vakációzni, és csak 23 százalékuk nyilatkozta azt, hogy az elmúlt tizenkét hónapban sehova sem utazott. A többiek azt mondták: a jelzett időszakban legalább kétszer voltak nyaralni, és a nyaralás időtartama mindkét esetben meghaladta a négy napot. A külföldi utazások iránti kereslet azért is ilyen nagy, mert a romániai turisztikai egységeknek – szállodáknak, panzióknak, vendéglőknek – még nem sikerült felzárkózniuk a külföldi vendéglátókhoz. Bánffy Béla, a Natura Travel utazási iroda tulajdonosa megerősítette a közvélemény-kutatás eredményét, miszerint a romániai turisták inkább a külföldi utazásokat részesítik előnyben.

Egyre népszerűbbek a külföldi utazások még akkor is, ha egy-egy külföldi néhánynapos utazásért hatezer lejt kell kifizetniük az érintetteknek, miközben a romániai nyaralást „megúszhatják” 3000 lejből. Amint az sejthető volt, a válaszadók többsége (60 százalék) pihenés és szórakozás céljából utazott el. A válaszadók fele nyilatkozta azt, hogy a nyaralással saját magukat jutalmazzák meg – tudhattuk meg a romániai közvélemény-kutatásból, amelynek eredményeit nemrég tették közzé. A felmérést márciusban végezték 3000 interjúalany megkérdezésével, akiknek életkora 18–65 év közötti volt.

– A romániai turisták preferenciái továbbra is megoszlanak. Vannak, akik a belföldi kedvezményesebb ajánlatokat keresik. Ám, aki külföldi utazást tervezett, kitart amellett. Az április végi, május eleji hosszú hétvégén az árak magasabbak, mert mindenki akkor szeretne utazni – nyilatkozta Bánffy Béla, a Natura Travel utazási iroda tulajdonosa. Hozzátette: az utazni készülők olyankor hajlandók nagyobb árat fizetni, ha későn döntenek az utazásról. De olyanra is volt példa, hogy lerövidítik az utazás időtartamát, vagy egyszerűbb szolgáltatást, kisebb komfortú szállást választanak. – Hétvégeken mindig megugrik az üdülők telítettsége, és a hosszabb hétvégén ez hatványozottabban érvényes. Most könnyebben fizetnek ki nagyobb összeget vakációzásra, mert az elmúlt két évben a járvány miatt nem lehetett utazni. A kedvelt külföldi úti célok között Párizs és London a legnépszerűbb. Mivel autóval túl messze van és kedvezményes árú repülőjegy nincs, Görögországba inkább nyáron, legalább egyhetes időtartamra utaznak az emberek – részletezte Bánffy.

– A vásárlóerő és a jövedelmek növekedésének tudhatóan a vakációra indulók természetesen a külföldi nyaralást részesítik előnyben. A romániai turisztikai ügynökségeknek fel kell erre készülniük – nyilatkozta Mihai Bârsan, a közvélemény-kutatás egyik szervezője.

A felmérés arra is rámutat, hogy a romániai lakosok szeretik maguk szervezni az utazásaikat: a belföldi utazások megszervezése érdekében mindössze 18% fordult turisztikai ügynökséghez, míg külföldi utazások esetében ez az arány 32%. Ami a külföldi úti célokat illeti, a romániaiak rövidebb vakációkra Bulgáriába és Spanyolországba utaztak, míg a hosszabb utazások esetében Görögország, Bulgária és Olaszország volt dobogós úti cél.

A turisták által leginkább látogatott romániai régiók listáját Brassó, Konstanca, Szeben és Máramaros megye vezeti. Tengerparti utazások tekintetében a román turisták egyik fele a román tengerpartot választja, a másik fele Görögországot és Bulgáriát. A megkérdezettek 44%-a 2023-ban is el fog látogatni a román tengerpartra.
Nagyon népszerű úti cél a romániai turisták számára Görögország. Azok a román turisták, akik már jártak ott az elmúlt öt ében, úgy ítélik meg, Görögország minden szempontból jobb Romániánál, ám elég nehéz eljutni oda. Értékelték a tisztaságot, a jó árakat és a szolgáltatások minőségét. A megkérdezettek szerint Románia a szolgáltatások terén marad el leginkább más országoktól.

Több mint 75 ezer turistára számítanak a román tengerparti szállodák működtetői a május elsejei hosszú hétvégén. A turisták többsége Costineşti-en, Mamaián és Vama Vechén tölti majd a minivakációt, mert ez a három üdülőváros vonzó rendezvényekkel várja őket.
Costineşti-en háromcsillagos szállodában személyenként 350 lejes, a négycsillagos hotelekben személyenként 520 lejes kezdőáron lehet majd a két éjszakát eltölteni. Venuson 180 és 900 lej (utóbbi a teljes ellátást biztosító négycsillagos szállodák tarifája), Mamaián 175 és 2400 lej, Eforién 150 és 1300 lej között mozognak a hotelárak.

Borítókép: Rohonyi D. Iván