Dalversenyen keresik az erdélyi életérzés dalát

Dalversenyen keresik az erdélyi életérzés dalát
Az Erdély dala versenyt idén szervezi meg először a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT). Céljuk megtalálni azt a dalt, amely az otthonról, az erdélyi életérzésről, az erdélyi magyar fiatalokról és fiatalokhoz szól. – Olyan dalt keresünk, amely hitelesen szól az ifjúság hangján, kiemeli az erdélyi lét értékeit és előnyeit, közösségünk magáénak tudja érezni – fogalmazott Bogya Anna főszervező a verseny mai beharangozó sajtótájékoztatóján. Hozzátette: szeretnék, ha olyan együttműködések születnének, amelyekbe a dalszerzőket, zenészeket, írókat, költőket vagy akár slammerek is be tudnák vonni.

Oltean Csongor MIÉRT elnök igyekezett hangsúlyozni, hogy ezúttal nem tehetségkutatót szerveznek, hanem dalversenyt, amelyet a közösségépítés újragondolt verziójaként határoztak meg. A MIÉRT elnök rámutatott: a világjárvány miatt a közösségépítés online térbe szorult, sok ifjúsági szervezet tevékenysége teljesen meg is szűnt, és a támogatásukra szánt forrásokat is átszervezték. Úgy gondolták, MIÉRT megalakulásának húszéves évfordulója alkalmából, és az ifjúság európai évének rendezvényeihez kapcsolódva méltó módon ünnepelhetnek az Erdély dala dalverseny megszervezésével.

A pályázati feltételek közül Bogya Anna főszervező kiemelte, hogy a dalok előadói kizárólag erdélyi származású, vagy Erdélyben élő személyek lehetnek; a benevezésre kerülő dal előzőleg nem kerülhet kereskedelmi forgalomba; a benevezett dal szövegének teljes egészében magyar nyelven kell íródnia. A pályaművek feltöltése június 2.–augusztus 10. között zajlik, a dalokat és a pályázati adatlapot az erdelydala.ro honlapra kell feltölteni.

Az augusztus 10-ig beérkezett pályaműveket szakmai zsűri – Keresztes Ildikó előadóművész, énekes, Bagossy Norbert, a Bagossy Brothers Company frontembere, zenész, énekes, Dorogi Péter az Intim Torna Illegál alapító frontembere, dalszerzője és Lukács Laci a Tankcsapda frontembere – értékeli és választja ki a döntőbe kerülő 6 dalt. – A közönségnek is lehetősége lesz egy dalt beszavazni a döntőbe, miután azokat közzéteszik a verseny honlapján. Az így kiválasztott 7 dal előadói alkotótáborban vesznek részt, ahol mentorok segítségével javíthatnak a dalokon, amennyiben az szükséges – ismertette Bogya Anna. Hozzátette: a dalverseny döntőjét október végén szervezik majd Kolozsváron, de követhető lesz majd az Erdély tévében és a verseny online felületein is.

Szilágyi Dóra MIÉRT alelnök úgy fogalmazott, arra törekednek, hogy minőségi, élvezhető, versenyképes műsort állítsanak össze, ami nem jöhetne létre a főtámogató, a MOL Románia nélkül. – A dalversenyhez kapcsolódik egy jótékonysági kampány is, amelynek célja a tehetséges fiatalok támogatása – mondta el a MIÉRT alelnök. Hozzátette: a kampányra vonatkozó információkat a rendezvény Facebook-oldalán teszik majd közzé. Az első helyezett személyre szabott turnébuszt, lemezfelvétel és lemezkiadási lehetőséget, videóklipforgatást a nyertes dalhoz, illetve fesztivál fellépési lehetőséget nyerhet. A második helyezett dalnak is elkészítik a videóklipjét, és hangszervásárlási utalvánnyal jutalmazzák előadóit. A harmadik helyezett dalhoz is videóklip készül. Emellett az EMKISZ jóvoltából az Év felfedezettje díjat (trófeát és pénzjutalmat) is kiosztják – sorolta a díjakat a MIÉRT alelnök.

A zsűrijét tagjai online kapcsolódtak be a sajtótájékoztatóba. Keresztes Ildikó elmondta, hogy szívesen vállal el ilyen felkéréseket, és ennek különösen örül, mert a dalverseny pályázói a kreativitásukat is meg tudják mutatni. És azt is reméli, hogy a zenészek mellett szövegírókat és dalszerzőket is sikerül felfedezniük. Bagossy Norbert szerint a dal megalkotásakor fontos meghatározni, hogy ki hol érzi otthon magát, és a lelkéből fakadó érzéseket fogalmazza meg. Lukács Laci megjegyezte, azért nem vállal általában zsűrizést, mert úgy érzi, nem az ő tiszte eldönteni, milyen egy jó dal, hiszen az a közönségen múlik. Ezúttal azért határozott másképp, mert érdekli, hogy ebben a témában milyen dalok születnek. – Fontos, hogy ne valami óriásiban gondolkodjunk, mert az önkifejezés eredménye lehet nagyon egyszerű is, ha valóban szívből jön – jegyezte meg. Dorogi Péter elmondta: figyel majd arra, hogy az értékelés során senkit se bántson meg. – Még ha az előadó nem is találta el annyira a témát, akkor is szeretném segíteni, hogy bekerüljön abba a körbe, ahol fejlődhet – fogalmazott. 

Borítókép: Rohonyi D. Iván