Biztosan továbbjut az U-BT a férfi kosárlabda BL-ben

Biztosan továbbjut az U-BT a férfi kosárlabda BL-ben
Ötödik mérkőzésén negyedik sikerét érte el a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája csoportkörében a Kolozsvári U-BT, amely szerdán este a BT Arénában nem engedte meg az olasz Happy Casa Brindisinek, hogy visszavágjon az első fordulóban elszenvedett vereségért. Győzelmével az U-BT bebiztosította, hogy legalább a csoport második helyén végezzen, és esélye legyen a csoportelsőségre – a kvartettek nyertesei egyenesen a nyolcaddöntőben folytathatják, míg a másodikok és harmadikok rájátszást vívnak a 16 közé jutásért.

A kezdőlabdát a hazaiak hozták el, de hamar el is adták, így a találkozó első pontjait a vendégek szerezték, akik azonban nem sokat örülhettek ennek: beindult tőle a kolozsvári gépezet, s Mihai Silvăşan tanítványai nemsokára már 15:4-re vezettek, majd magabiztosan hozták az első negyedet. A második elején az olaszok megpróbáltak visszajönni a játékba, de nem sok sikerrel: a negyed derekán az U-BT még mindig 10-12 pontos előnyben volt, sőt, egy adott pillanatban már 46:30-ra is vezetett, s úgy tűnt, a vártnál könnyebben tartja itthon a pontokat. Csakhogy az utolsó esélyüket játszó olaszok nem adták fel olyan könnyen, s néhány távoli dobással a játékrész végéig megfelezték a hátrányt (55:48).

A kiélezett küzdelmet hozó harmadik negyedben a két csapat közötti különbség lassan ugyan, de tovább csökkent, 65:63-nál Silvăşan időkéréssel próbálta felrázni csapatát. Meglett az eredménye, három kolozsvári kosár következett, s a lelátóra a BL csoportköre során első ízben beengedett hazai szurkolók felszusszanhattak (72:63). A kilencpontos előny kisebb-nagyobb hullámzásokkal kitartott a negyed végéig, az utolsó 10 perc azonban a vendégek kosaraival indult, és 84:81-nél parázs végjáték ígérkezett. Ilyenformán az amerikai–román Patrick Richard triplája jókor érkezett, ebből „erőt merítve” az U-BT nem sokkal később összehozott egy 11:0-s részeredményt – a vendégek három percen keresztül nem tudtak kosarat dobni –, 100:85-nél pedig, másfél perccel a végső sípszó előtt, már nem volt kérdés, hogy ki nyeri a találkozót, amelyen egyébként az amerikai Elijah Stewart és Patrick Richard egyaránt 100. alkalommal öltötte magára a fekete-fehér mezt.

Végeredmény: • Kolozsvári U-BT–Happy Casa Brindisi 104:94 (28:19, 27:29, 28:26, 21:20). A kolozsvári pontszerzők: Patrick Neal Richard II. 23, Elijah Stewart 20, Brandon Robert Brown 17, Andrija Sztipanovics 15, Sztefan Bircsevics 14, Dustin Vidal Morgan Hogue 12, Karel Guzman Abreu 3; játszott még Kuti Nándor Levente és Luca Colceag. A vendégek legjobbja a 24 pontig jutó amerikai Nick Perkins volt.

A G-csoport másik mérkőzésén: • Hapoel Holon (izraeli)–Darüssafaka (török) 64:57. Az állás: 1. U-BT 9 pont, 2. Hapoel Holon 8, 3. Darüssafaka 7, 4. Brindisi 6.

A zárófordulóban az U-BT december 22-én 19 órától a török Darüssafaka ellen lép pályára Isztambulban, míg a Hapoel az olasz gárdát látja vendégül. Addig még vár egy fontos rangadó a kolozsváriakra a Nemzeti Ligában: december 18-án 18 órától a tabellán második Piteşti-i Argeşt fogadják.

Borítókép: Akcióban a mérkőzés legjobbja, „Petrică” Richard (a labdával) – FOTÓ: WWW.U-BT.RO/MANASES SÁNDOR