Az ötödik – négyen a nagyágyon

Az ötödik – négyen a nagyágyon
Minden normális ember a kilencedik hónapban születik – poénkodik Apa a szeptemberi születésével. Amikor pedig kiderült, hogy Matyi is szeptemberre várható, sőt igencsak közel az ő szülinapjához, büszkén tervezgette a közös ünnepléseket. (Én pedig abban bíztam, hogy éppen 20-án érkezik majd az apróság, s akkor a későbbiekben bármikor hivatkozhatok erre a különleges ajándékra, ha nem sikerül igazán jó szülinapi meglepit találnom Apának.)

Végül Mihály napját választotta a legényke, így, bár nem lett Misi fiam, az ünneplés nem marad el ezen a napon. Természetesen Apával együtt gondolják ki a szülinapi menüsort, a tortát, a programokat – mi csajok pedig igyekszünk a kedvükre tenni.

Idén már az ötödik gyertya került a nagylegény közkedvelt csokitortájára, s én csak kapkodom a fejem, hogy mikor is röpültek el ezek az évek, amikor bennem még olyan élénken él az a bizonyos első találkozás.

Pedig nagyon is átéltük azt, hogy teljesen feje tetejére állt az életünk, megváltozott a mindennapjaink menete, a felkelési és a lefekvési időpontok, a játszótér-látogatási szokásaink, a csomagjaink nagysága és összetétele – bármilyen kis kiruccanásról van is szó, a megmosandó fogsorok száma, de legfőképpen a prioritási listánk pontjainak sorrendje. S bár ez így felsorolva soknak és nehéznek tűnik, ma már úgy érezzük, hogy beletanultunk, s a kislegénnyel együtt nőttünk bele a különböző szerepekbe.

Ez az ötödik pedig arra is ráébresztett, hogy már nem is olyan kisfiú ez a Matyi gyerek. Történt ugyanis, hogy szülinapi programként a kismanó azt kérte, vigyük el a stadion mellé, az elektromos kisautókhoz kocsikázni.

Nagy örömünkre az idő is velünk tartott, meleg napsütés köszöntötte az ünnepeltet az ovis nap végén. Megjött a kedvünk a fagyizáshoz is, de a kedvenc fagyink kifogyott. Reméltük, hogy a Sétatéren találunk majd fagyizót is a szép időben, de ott a bódé volt zárva. Már csak a kisautózás tartotta bennünk a reményt, de a helyszínre érkezve ebben is csalódnunk kellett. A kis járgányok helyén ugyanis éppen rendezvénysátrakat építettek. Engem a sírás környékezett, hogy ezt az egyetlen dolgot, amit olyan nagyon szeretett volna az én szülinaposom, nem sikerül megadni neki. Ő azonban csak ennyit mondott: ne szomorkodj, Anya, lesz még szülinapom. S ezt a szülinapomat máskor is megünnepelhetjük majd. Akkor, amikor itt lesznek a kisautók. Mit szólsz, jó lesz így?

Mit lehet erre mondani? Könnyeimet visszafojtva átöleltem az ötévesem, s arra gondoltam, hogy tényleg nem kisfiú már. El tudja fogadni és megérti, ha nem minden alakul úgy, ahogy elképzeltük. Akár még a szülinapunkon sem.