Aszfaltúton a sztánai római „palotáig”

Évek óta porosodó projekteket mentett meg a zsoboki polgármester

Aszfaltúton a sztánai római „palotáig”
Örömhír a híres sztánai farsang visszatérő vendégeinek: esős időben is bátran elindulhatnak, végre aszfaltút köti össze Sztánát a világgal! Három nap alatt közel 5 kilométernyi utat aszfaltoztak Sztánán és Zsobokon, és az útépítés folytatódik. A Váralmási Polgármesteri Hivatalban tele vannak tervekkel, a sztánai lelkész a templomfelújítás sikereit sorolja miközben annak kihívásaival küszködik. Az önkormányzatnál ugyanakkor keresik a megoldást arra is, hogy a nem túl távoli jövőben a község turisztikai látványosságai – almási vár, Varjúvár – is elérhetőbbek legyenek a kirándulók számára.

(Borítókép: A Zsobok–Sztána úton FÉNYKÉPEK: GÁL-JANKÓ SZABOLCS)

Krétáznak a gyerekek, busszal jöhetnek a vendégek

Húsz év alatt a harmadik autóját koptatja Papp Hunor sztánai lelkipásztor a Sztána–Zsobok közötti földúton. Az elmúlt vasárnap volt az első, amikor sikerült úgy megtennie a parókia és a templom közötti rövid gyalogutat, hogy nem lett sem sáros, sem poros a ruhája, cipője.

– 1999 őszén érkeztem szolgálati helyemre, a 2001-es farsangkor kaptam az első ígéretet a nagy jövőről, ami Sztánára vár: lesz vezetékes víz, aszfaltút Zsobokig. Most végre elkészült, és a falu utcáinak is mintegy 50%-ában aszfalton közlekedhetünk. Ez előnyökkel és hátrányokkal is jár. Könnyebb lesz a vendégeknek eljönniük Sztánára. Várhatóan fokozódik a forgalom, a járművek nagyobb sebességgel közlekednek majd, erre vigyázniuk kell a helybelieknek, akik ahhoz szoktak, hogy senki sem száguldozott az autóval. Talán nem lesz már olyan csend, de most is azt mondom, nem szabad megmaradni a kőbaltánál, fejlődni kell. Számítunk arra is, hogy több lesz a szemét, de ahhoz, hogy ez másképp legyen, az embereknek kellene megváltozniuk, és nem kidobni az autó ablakán a szemetet, hanem elvinni az első kukáig. Egyszerűbb lesz a magyarországi vendégeknek nagybusszal bejönni hozzánk, ahol bizony van éppen elég látnivaló dacára annak, hogy Sztána kihalófélben lévő település. Reménykedünk abban, hogy a polgármesternek sikerül majd találni valamilyen pályázati lehetőséget arra, hogy a falutól a vonatállomásig, a Varjúvárról és Szentimrei villáról meg azok történetéről híres sztánai nyaralótelepig is sikerüljön aszfaltozni. A falubeli gyerekek élvezik a burkolatot, sokkal jobb így biciklizni, lábteniszezni, de már a krétát is elővették rajzolgatáshoz. Az aszfaltnak köszönhetően bizonyára a faluturizmus is fellendül – vélekedett a lelkész.

Először van aszfaltburkolat Sztánán

A sztánai látnivalók köre nemrég a teljes felújítás alatt álló templomban tett különleges felfedezésekkel bővült. Ahogy Papp Hunor fogalmaz: „Az Árpád-kori templomról kiderült, hogy római kori palota.” A templom tetőszerkezetét cserélték, az 1700-as évek első felében Gyalui Asztalos János által készített, száz évvel később továbbiakkal kiegészült mennyezeti kazettákat a restaurálás szándékával leszerelték, a torony külseje megújult, és régészeti feltárás történt a templomban, amelynek köszönhetően megtalálták a régi szentélyt, majd egy római kori épület maradványait, amiről megállapították, hogy valószínűleg egy nemes úr rezidenciája lehetett, erre épült az Árpád-kori templom. „Kiderült, hogy a település eredete sokkal régebben, 1800–2000 évvel ezelőtt keresendő, a római főúri rezidencia kora még megállapításra vár” – fogalmazott a lelkipásztor, aki abban bízik, sikerül minden további munkálatra elegendő pénzforrást találni, és a templom felújítása augusztusig megvalósul. A leletekből amit lehet, „megmutatnak” majd. Bár a római épületet a procedúra költségessége miatt nem áll módjukban a nagyközönség számára is láthatóvá tenni, a régi szentély oszloptartókövét például kiemelnék, és a templomban arra kerülne az új úrasztala. A tervek szerint a megújuló templom külsejét nem vakolják, a köveket fugázzák – így tökéletesen illeszkedik majd az összképhez, például a gyönyörűen felújított közösségi házhoz.

De hogyan lehet aszfaltozni három nap alatt...?

A tavaly szeptemberi önkormányzati választások gyökeres változást hoztak a váralmási önkormányzatban. Az új polgármester a zsoboki Gál-Máté István lett. A hónapokkal később megtörtént hivatalbalépés után még most is tart annak feltérképezése, milyen tervek, pályázatok, munkálatok vannak folyamatban, milyen határidőkre kellene figyelni stb. Így derült ki, hogy a többek között a sztánai út aszfaltozásához szükséges pénz is rendelkezésre állt, már-már lejárt a határidő, amíg a felhasználatlan összeget vissza kellett volna fizetni.

Munkagépek bevetésen, itt éppen Zsobokon

– Több projektre már alá volt írva a támogatási szerződés, de több éve nem foglalkoztak velük. Öt hónap alatt sikerült ezeket újraélesztenem, közbeszerzési eljáráson keresztül kivitelezőt keresni és a megvalósítást elkezdeni. Négy-öt éve szunnyadó vagy szertárban porosodó pályázatokról van szó – részletezte lapunknak Gál-Máté István polgármester. A kivitelezés gyors ritmusa azonban annak is köszönhető, hogy a polgármester és megbízott munkatársai naponta kimentek a helyszínekre, folyamatosan követték a munkálatokat, megbizonyosodtak arról, hogy az aszfaltsáv valóban 4 méter széles, nem csak 3,80, és igyekeztek határidőre pontosan fizetni a kivitelezőt.

Valamivel több mint 9 kilométernyi út kap most aszfaltburkolatot a községben, ebből péntektől hétfő délutánig mintegy 4,7 km készült el: Zsobokon egy mellékutca és a Zsobok–Sztána községi út. Következnek Farnas mellékutcái, Váralmás két mellékutcája, Kispetri központja, valamint a Nyíres–Kökényes megyei útszakasz. A projekt összértéke meghaladja az 5,7 millió lejt, ebből 300 ezer lej önrész, a többi uniós pályázatból származik – közölte Gál-Jankó Szabolcs, a váralmási önkormányzat községgazdája.

Zsobok utolsó korszerűsítetlen utcája is aszfaltburkolatot kapott

Szakorvosi rendelés, műfüves sportpálya

Más tervei is vannak a váralmási önkormányzatnak. Folyamatban van a zsoboki, váralmási és nyíresi iskolák tatarozása és felszerelése, csatornázás és vízhálózat kiépítése Nyíresen és Bábonyban, csatornahálózat és szennyvízülepítő telep kialakítása Váralmáson. A községközpontban ugyanakkor korszerűsítenék az orvosi rendelőt, ahol a háziorvos mellett 2–3 szakorvos is helyet kap (pl. fogorvos), és ahol szolgálati lakás is lesz – erre már megkötötték az előszerződést az Országos Befektetési Ügynökséggel (Compania Nationala de Investitii).

Távolabbi nagytervekben sem szűkölködnek. Egyik céljuk a fennmaradó községi utak aszfaltozása, itt kerülne aszfalt a Nagypetri–Kispetri, Kispetri–Sztána közötti útra, valamint a Sztánát a vonatállomással összekötő útra. További céljaik: csatornahálózat kiépítése az egész községben, ravatalozó építése Váralmáson, Zsobokon és Nyíresen, műfüves sportpálya Váralmáson, szociális lakások hátrányos helyzetűek számára Váralmáson, turisztikai látványosságokhoz vezető utak kiépítése (pl. az almási várhoz, a sztánai állomás közelében található Varjúvárhoz).

Aszfaltút Sztánán: Három nap alatt elkészült, amire egyesek 20, mások 50 éve várnak