A váratlan Isten felfedezésén – könyvbemutató a katolikus nőszövetségnél

A váratlan Isten felfedezésén – könyvbemutató a katolikus nőszövetségnél
A váratlan Isten felfedezésén címmel látott napvilágot a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület kiadásában Marie-Noelle Thabut hiánypótló könyve a marosszentgyörgyi kolostorban élő Katalin Ildikó sarutlan kármelita nővér fordításában, amelyet szerdán mutattak be a kolozsvári Szent Mihály Nőszövetség dísztermében.

A rendezvényt megnyitó Bodó Márta kiadói főszerkesztő – egyben a házigazda szerepét is betöltő nőszövetség elnöke – bevezetőjében a könyv fordítójának egyik jelentős mondatát idézte: „A könyv kulcsa saját személyes meglepetésem.”

Laczkó Vass Róbert színművész pontosította: a fordító társszerző is, hiszen francia nyelvről egyedinek mondható magyar nyelvünkön tette elérhetővé a kiadványt. Majd az est során Kányádi Sándor két bibliai vonatkozású művének előadásával örvendeztette meg a jelenlevőket.   

A könyvet Ferencz Antal, a kolozsvári Szent Péter-egyházközség plébánosa, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója ismertette. Bevezetőjében megosztotta a kármeliták legismertebb szentjével, Lisieux-i Kis Szent Terézzel kapcsolatos élményét: valahányszor az elmúlt rendszer idején behívták a Szekuritátéra, hozzá imádkozott. Elsősorban azért, hogy a barátságosnak egyáltalán nem nevezhető „beszélgetések”, faggatások során legyen meg a szükséges lelki egyensúlya, okossága, nehogy valakinek ártson. Ez sikerült – Szent Teréz „visszamosolygott”. – Katalin Ildikó nővér fordítói munkásságával mutatja meg, hogyan kell közelítenünk Istenhez. A kötetben nyolc, Istent kereső bibliai személyiséget – Noét, Ábrahámot, Mózest, Dávidot, Illést, Ózeást, Jónást és Rúthot – idéznek fel, akik kalandjaikat mesélik el, megosztva tapasztalatukat, Istennel kapcsolatos felfedezésüket. Talán ez az első lecke, amit ezek olvasásából levonhatunk: a hit nem vita tárgya, elsősorban megélt tapasztalat. Ezek a személyek életük nagyon is konkrét valóságában találkoztak Istennel. A váratlan Istennel, aki szövetséget köt az emberiséggel, boldogságterveket sző részére, aki szabadnak akarja az embert, aki késedelem és feltételek nélkül megbocsát, és aki kétségtelenül mindenható. De ez a szelídség mindenhatósága. Sőt, még akkor is hűséges marad, amikor a nép megfeledkezik róla, és mintegy „kifeszíti a szivárványt az égen” – nyomatékosította Ferenc Antal.

A rendezvényt Márton Szabolcs kántor, karnagy (akinek fellépéséhez kisfia is aszisztált), Kálló Zsuzsanna, Kormos Melinda (ének) zenei műsora tette hangulatosabbá.

Borítókép: Bodó Márta, Ferenc Antal és Laczkó Vass Róbert a közönség soraiban  - A SZERZŐ FELVÉTELE