7m·é··r···f····ö·····l······d – Bálint Tibor a Zokogó majom előtt

7m·é··r···f····ö·····l······d – Bálint Tibor a Zokogó majom előtt
Milyen író volt Bálint Tibor a Zokogó majom előtt? Alakulhatott volna-e másképp ez az írói pálya? A hét egyik kérdése számomra ez, amint a decemberi Bálint Tibor-emlékkonferencia anyagaival bíbelődöm. Akkor egy kritikusi-irodalomtörténészi pálya és egy írói pálya összekapcsolódásait próbáltam feltárni – Kántor Lajos és Bálint Tibor párhuzamosan kibontakozó életpályáit. De voltak ennek a kutakodásnak olyan leágazásai, amelyek nem fértek az előadásba, és elgondolkodtattak.

Itt van például az Önkéntes rózsák Sodomában című kisregény, 1966-os datálással. 1967 júniusában jelenik meg teljes terjedelmében a Korunkban, és még ugyanebben az évben könyvformában is, az Irodalmi Könyvkiadónál. Egyértelmű kísérlet arra, hogy a hatvanas évek kolozsvári írója zsánerműfaj, a fantasztikus történet keretében írjon szorongásairól. Fantasztikus történetként nem igazán feszes, nem igazán következetes a regény. Ötletek szintjén, emlékezetes jeleneteiben mégis kísértő erejű. Pusztító robbanás utáni, hipotetikus Kolozsvárt kell magunk elé képzelnünk, elviselhetetlen, szinte tapintható bűzzel. Ennek az alternatív, jövőbeli társadalomnak részei a háztartási segítő-szerepben dolgozó robotok, az emberek pedig a végsőkig racionalizálni próbálják saját létezésüket.

Bálint Tibor ötlete voltaképpen egyszerű: regényében a tanulni képes gép érzékenyebbé válik, mint a vezető beosztású emberi lény. A dolgokat a visszájukról látjuk.

Bizonyos jelenetekben, ahol a fiktív, jövőbeli város peremén járunk, mégis a Bálint Tibor által megélt Kolozsvár perifériáit látjuk: itt van igazán elemében az író. A fiktív jövő vendéglátóipari egységei, kiszolgáltatott női figurái ugyanolyanok, mint a Zokogó majom éppen íródó történeteiben. A jövő erjedő szagleltára itt funkcionális értelmet nyer. Ki tudja, hogyan alakul a későbbiekben Bálint pályája, ha visszhangos sikert nem az 1969-es Zokogó majommal, hanem a két évvel korábbi Önkéntes rózsákkal arat?

A Bálint-életmű csúcspontjává mégis a Kolozsvár-nagyregény vált, bizonyára annak a hangnemnek köszönhetően, amit a decemberi konferencián Szajbély Mihály „beleérző értéksemlegességként” nevezett meg. Ebben a megközelítésmódban nincs elérzékenyülés, nincs szentimentális elrajzolás, de mégis van empátia és beleérzés. Egy tanulási folyamat eredménye mindez ‒ mint amikor egy gépember, aki az Önkéntes rózsák Sodomában lapjain Róbert Mátyás névre hallgat, ráközelít az emberi érzelmekre, de megmarad számára bennük valami távoli és titokzatos. Valami, amire vágyni lehet, de soha nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy meg is tapasztaljuk.