1849. október 6-án tizenhárman Aradon, Batthyány Lajos pedig Pesten áldozta életét egy olyan eszméért, ami ma mindannyiunk számára kézzelfogható alapjog. Késõbb ez az eszme még több emberáldozatot követelt. Kolozsváron két honvédtiszt vált a megtorlások áldozatává: Tamás András és Sándor László. Ezen a napon itt rájuk is emlékezünk – idézte fel a történteket Tamás András. – Nem élhetünk úgy szabadon, hogy nem újulunk meg, nem tartjuk a lépést napjaink történéseivel, a gazdasági és szociálpolitikai fejlõdéssel. Mindezt úgy, hogy nemzeti identitásunk, magyar kultúránk ne csorbuljon. Nemcsak saját érdekünkért, hanem a közösségért kell cselekednünk, kiállnunk jogainkért, tehetségünket nemcsak az önmegvalósítás jegyében, hanem a nemzetért is kamatoztatnunk kell – fogalmazott az alpolgármester. Hozzátette: az aradi tizenhárom számára az elszántságot és a hithonvéd házsongárdi emlékmûvénél Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere. Úgy vélte, az aradi vértanúk példája elsõsorban a szabadságszeretet, az összefogás és a töretlen hit fontosságára irányítja a figyelmet. Ugyanakkor rámutat a reformok, a fejlõdés és az örök újítás szükségességéreet jelképezik. Azt, hogy a körülményektõl függetlenül érdemes elszántnak lenni, hinni abban, amit képviselünk, és határozottan kiállni ezek mellett. Nem egyedül, hanem közösségben.
A mai nap az Aradon kivégzett tizenhárom tábornok mellett az 1848-as forradalom és szabadságharc feletti törvénytelen és emberellenes bíráskodás minden áldozatára emlékezünk. Kolozsvárt sem kerülte el a jogtipró ítélkezés és a kegyetlen megtorlás: Tamás András honvéd alezredest és Sándor László nemzetőr tisztet kötél általi halálra ítélték, és az ítéletet 1849. október 18-án hajtották végre a Szamosfalvára vezető út mellett – emlékezett a történtekre Mile Balázs magyar konzul. – Az aradi vértanúk és a szabadságharc hőseinek áldozata alapozta meg a szabad, független, demokratikus Magyarország létrejöttét 1848-ban és 1956-ban is. Áldozathozataluk a szabadságunkat és önrendelkezésünket meghatározó közös emlékezetünk, értékvállalásaink és önazonosságunk alapja. Október 6-án a hősök emlékét felidézve és ápolva, áldozathozataluk elismerése mellett eredményeik előtt is tiszteletünket fejezzük ki – tette hozzá.
– Kérjük, Urunk, hogy fordítsd figyelmünket a kövek felé, mert tudjuk, amikor az emberek elhallgatnak, a kövek képesek beszélni – nyitotta meg a történelmi magyar egyházfõk beszédének sorát Jobbágy Júlia unitárius lelkész. – Az aradi vértanúk kivégzése nemcsak néhány felelõsséget vállaló ember számára jelentett gyászt, hanem az egész nemzet számára. A megtorlás országos volt, kihatott mindenkire a nyugati határtól a keletiig – mutatott rá Bibza Gábor református esperes. – Az azóta eltelt 173 esztendõben próbáltuk közösen átfordítani a gyászt szabadsággá. Kívánom, jöjjön el az a pillanat, amikor a szabadságot ismét elnyerjük, és a gyász szabadsággá fordul át az egész közösség számára – tette hozzá. – A vértanúk halálának napja nemcsak emlékezés, hanem intõ jel: küzdenünk kell azokért az értékekért, amelyek megtartanak minket. Az aradi tizenhárom vértanú nem liturgikus értelemben vált vértanúvá, de vállalták a halált, mint bármely szentként tisztelt mártír. Haláluk napja a szabadságért, nemzetünkért vállalt elkötelezett szolgálat ünnepe – fogalmazott Bõjte Csongor római katolikus segédlelkész. – Áldjuk és magasztaljuk Istent, aki igazi lelki szabadságot ad nekünk, felszabadít és erõt ad. Kérünk téged, Urunk a gyászban is te légy mellettünk. Adj erõt, te vezess azon az úton, amelyet számunkra kijelöltél. Te légy mindazokkal, akik háború miatt szenvednek, nehézséggel küzdenek, akik nem látják a kiutat – fohászkodott Fejér Olivér evangélikus lelkész. Ezt követõen az emlékezés koszorúinak elhelyezésével zárult az esemény.
