„Állunk az emberek rendelkezésére – a vidékfejlesztési pályázatok terén is”

Interjú Lőrinczi Zoltán RMDSZ-es megyei tanácsossal

„Állunk az emberek rendelkezésére  – a vidékfejlesztési pályázatok terén is”
Lőrinczi Zoltán Kolozsvár egykor híres hóstáti, mai nevén Marasti negyedének lett „a felelőse” azt követően, hogy az RMDSZ Kolozs megyei és kolozsvári szervezete 2021 júniusában elindította negyedfelelős rendszerét a kolozsvári magyar közösséggel való jobb párbeszéd, kapcsolattartás kialakítása érdekében, hiszen ki más, ha nem azok látják legjobban a környezetük problémáit, mind maguk az itt lakók. Az RMDSZ Kolozs megyei tanácsosát – aki egyben a Vidéki Beruházások Finanszírozásának Ügynökségénél pályázati elbírálóként és szaktanácsadóként dolgozik – negyedelős tapasztalatairól kérdeztük.

Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete a várost negyedekre osztotta fel, és úgynevezett negyedfelelősöket nevezett ki. Mivel a kolozsvári városi tanácsban mindössze négy képviselővel rendelkezünk, ők nem tudták lefedni az egész várost, ezért a megyei tanácsosokat is bevontuk a munkába, így velük együtt már kilencre szaporodott ez a szám. Mindegyik tanácsos felel valamelyik negyedért, elérhetőségünk nyilvános, és az adott körzetben lakók felvehetik velünk a kapcsolatot, bármilyen problémával megkereshetnek. Ez a kapcsolattartás valójában a program beindítása előtt is működött, például a koronavírus járvány alatt nagyon sok embernek segítettünk, egy egész rendszert, logisztikát alakítottunk ki. Ezt követően indult el a negyedelős program, nem azt mondom, hogy rengetegen keresnek, de időnként azért felhívnak, különböző problémákkal. Többen is megkerestek a népszámláláskor, mivel nem tudták kitölteni a kérdőíveket, akinek csak lehetett, segítettünk. Mások jogi természetű problémákkal keresnek meg, de gyakori témák az utcák állapotával, az infrastruktúrával, a parkolással, a zöld övezettel kapcsolatos kérdések is. Nagyon sok minden a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozik, ezért ha én nem tudok segíteni, akkor továbbítom az ügyet az illetékesekhez. Szerencsére, nagyon jó a kommunikáció a kollégákkal, az alpolgármester asszonnyal, és amennyiben lehet megoldást találni, szívesen segítenek orvosolni az adott problémát. Természetesen vannak olyan dolgok, amelyeket sikerül megoldani, míg másokat nehezebben, vagy esetleg nem lehet. A lényeg, hogy állunk az emberek rendelkezésére, és amennyiben lehetséges, próbálunk megoldásokat találni a felmerülő gondokra – összegezte az RMDSZ hóstáti negyedfelelőse.

Lőrinczi Zoltán ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy azok is nyugodtan fordulhatnak hozzá tanácsért, akiket érdekelnek a vidékfejlesztéssel kapcsolatos pályázati kiírások, vagy ezeket illetően kérdéseik vannak.

-Nagyon sok program van, most már a harmadik vidékfejlesztési ciklushoz értünk. A mezőgazdasági minisztérium elkészítette az elkövetkező időszakra vonatkozó vidékfejlesztési tervet, ezt elküldte Brüsszelnek. Nagyon reméljük, hogy az év elejéig véglegesítik, és mielőbb megjelennek az új kiírások. Én 2006-tól dolgozok a vidékfejlesztési ügynökségnél, azóta nagyon sokan megkerestek ilyen ügyekben. Lesznek olyan kiírások, amelyek csak a vidéki településekre vonatkoznak, de azok a települések is pályázhatnak, amelyek össze vannak nőve a várossal. Az elmúlt időszakban számos tájékoztató kampányt szerveztük mind vidéken, mind városon. A mezőgazdásági jellegű pályázatok mellett sok más típusú is létezik, amely elsősorban a városon élőket érdekelheti. Egyszerűbb azt mondani, hogy mire nem lehet pályázni, mivel annyira széles a paletta, akár repülőgépeket is gyárthat az illető, ha szeretne. Nem csak magánszemélyek, hanem önkormányzatok, egyházi és civil szervezetek is élhetnek a lehetőséggel. Az utóbbi időben például több templom – mint a várfalvi vagy a bágyoni unitárius templom – újult meg a vidékfejlesztési alapból lehívott uniós pénzalapoknak köszönhetően. Szóval, nagyon szép pályázási lehetőségek vannak, és rendkívül sokrétűek ezek a kiírások. Persze, a háború és az energiaválság könnyen átírhatja a terveket, de ettől függetlenül várjuk a kiírásokat és a pályázási feltételeket – mondta Lőrinczi Zoltán.